Amikor az ember már azt hiszi, túl van a nehezén

Na kérem! A hétvégén, szombaton babráltuk a szervert. Akadtak kezdeti nehézségek a visszakapcsoláskor, de úgy tűnt, végül minden működik. Örültünk is nagyon, ma (hétfőn) már teljes gőzzel… kellett volna mennie mindennek, DE nem így lett. Nagyon úgy fest, hogy a.) a jelenlegi 550W-os táp kevés a szerver alá, b.) a táp kezd megdögleni, mivel egymás után dobálja le a vinyókat, ezért lekapcsoltuk a gépet.

Kénytelenek vagyunk új tápot venni, mivel akár “a”, akár “b” változat az igaz, kelleni fog. Megrendeltem, holnap (kedd) délután 2 órától vehető át. Egyből visszük is be a szerverterembe, szereljük is be, közben pedig imádkozunk mint állat, hogy tényleg ez legyen a baj és ne felesleges költség legyen az egyébként igen tápos táp, ami ez lesz: http://ipon.hu/webshop/product/antec_hcg_850m/481004

Na ennyi, emberek. Szurkoljatok velünk holnap délután…

Hírdetés

13 thoughts on “Amikor az ember már azt hiszi, túl van a nehezén

  1. tetszik ez a blog, főleg az email-re történő értesítés része. de kipróbáltam, és az érkezet emailben bár írja, hogy megerősítéshez nyomjak egy confirm-ot, de ilyen lehetőség nincs

  2. bocsi, nem szóltam… megtaláltam. úgy tűnik, már túl fáradt vagyok.
    azért szurkolok, hogy mindent sikerüljön megoldani

  3. Elvonási tüneteim lettek. Remélem nem tart sokáig ez az állapot:)

  4. Nekem is elvonási tüneteim lettek XD Egész nap megevett a fene, hogy mi van veletek. Kicsit kutakodni kezdtem és megtaláltam ezt a blogot, ahol végre kaptunk egy kis helyzetjelentést. Én is szurkolok, remélem minden problémamentesen fog lezajlani 😀

  5. Na, megvagytok.
    Remélem minden jól megy holnap!

  6. Ezek után mégis jobb lenne egy külön oldalt/szervert üzemeltetni az egyéb letöltéseknek. Értem itt az OST, a tagok által feltöltött dolgokat, így a későbbiekben nem lenne gond a túlterheléssel.

  7. Nem a túlterhelés okozta, hanem a sok alkatrész. Nem akarunk még egy nyűgöt a nyakunkba, dupla probléma lenne csak.

  8. Ki lett emelve frászbukon.
    Remélhetőleg észreveszi mindenki. 😀

    Reméljük minden rendben lesz. 🙂

  9. Ha jól emlékszem, akkor anno kiveséztük, hogy a 2. proci bekerülése után kevés lesz Server-donoba az 550W-os táp.

  10. Zsugorik voltunk meg naivak.^^ Szerelés után elindult, happik voltunk, aztán jött a baj.

Hozzászólások lezárva.